Mi fán terem az utómunka?

  • Post author:
  • Post category:blog

Sokszor felmerül a kérdés, hogy a mai digitális világban mi szükség van utómunkára, és miért telik el a fotózás után akár több hét is mire a megrendelő megkapja a kész fotókat. Ahhoz, hogy a fentieket megértsük, vissza kell mennünk egészen a digitális technika előtti filmes időszakig.

A digitális fotózás elterjedéséig (ami körülbelül a 2000-es évek elejére tehető) filmre fotóztunk, és nagyon örültünk annak, hogy megörökíthettük a mindennapok pillanatait a film minden előnyével és hátrányával együtt. Magam is sokszor indultam el diáktáborokba egyetlen tekercs filmmel, ami jó esetben 36, rosszabb esetben csak 24 kockás volt. Ebből kellett egy héten keresztül gazdálkodni, ami a jobb esetre is csak kb. 5 kockát jelentett naponta, és ez a megszorítás odafigyelésre ösztönözte az embert.

Míg a digitális technikában szinte korlátlanul rendelkezésünkre áll a tárhely az újabb és újabb kattintásokra, a filmnél nagyon meg kellett gondolni, hogy miről készítek képet. Azaz a képek válogatása a filmes világban a fényképezés pillanatában történt meg abban a pillanatban, amikor lenyomtam az exponáló gombot. A digitális világban ezzel szemben általában nagyon sok képet készítünk, amiből otthon kiválogatjuk azt a néhány jót, ami igazán jól sikerült, vagyis biztosabban el fogjuk kapni a kulcspillanatokat. Ez egy nagyon nagy előny, viszont hátránya is van, méghozzá az, hogy masszív válogatáson kell átesnie ennek a rengeteg képnek, ami bizony időbe telik. A filmes korszakban, amikor leadtam egy tekercs filmet előhívásra és nagyításra, egy erősen szűrt válogatást kaptam vissza, amin valóban csak a fontos pillanatok szerepeltek. Esetleg még kivehettem belőle egy-két rosszul sikerült képet, de gyakorlatilag meg voltam az összeállítással, sőt utómunkázni sem kellett senkinek, aki laborban nagyíttatta a fotóit.

Felmerülhet a kérdés, hogy a filmnél miért nem kellett utómunka. Nos, igazából ott is kellett. Nagyításkor a laboráns manuálisan vagy a laborgép automatikusan elvégezte helyettünk. Igen, a filmes képeken is kellett expozíciót és színeket korrigálni, bár ebből a fentiek miatt akkoriban nem sokat vettünk észre, örültünk a frissen átvett nyomatoknak és boldogan nézegettük őket.

Az utómunka tehát a digitális világban átkerült a fényképezőgépet kezelő fotós kezébe. Ha egy kicsit is pontatlanabb lesz a fehéregyensúly, a kivágás vagy az expozíció (túl sötét vagy túl világos a kép), azokat otthon szoftveres segítséggel kell utólagosan korrigálni, sokszor képenként. Portréknál és kreatív fotóknál erre még rájön egy retusálás a nem kívánt bőrhibák eltűntetésére, és mindezek után készül el a végleges fotó. Ezért van az, hogy egy digitális nyers kép színvilága, hangulata sokszor nagyon távol áll a kész fényképétől, így sok fotós nem is szívesen ad át nyers képeket.

Az utómunka ma sokszor egy felesleges lépésként él az emberek fejében, ez viszont tévhit, mivel a fénykép készítése egy olyan folyamat, amely a koncepció kitalálásával kezdődik, a fénykép exponálásával folytatódik (kattintás) és az utómunkával fejeződik be (válogatás, korrekciók). Ezzel az utolsó lépéssel készül el ugyanis a fotó abban a formában, amelyben a fotós megálmodta, és átadásra szánta. Gasztronómiai párhuzammal élve: lehet nagyon finom ételeket enni akár a lábasból is kikanalazva, de ha rászánjuk az időt a megfelelő tálalásra, egészen más élményt fog nyújtani.